Desperado története


A kezdetektők máig...

1993

1993 januárja érdekes színfoltja volt Debrecen könnyûzenei életének. A helyi rockzene utolsó fellángolására készült, az éppen gyermekcipõben lévõ "gépzene" - ahogy a szakma akkor hívta - elsõ szárnypróbálgatását kezdte, techno-disco néven. A szitu azért volt érdekes, mert az akkori "Ki mit tud?" indulói közül a President, (kik dallamos rockzenét játszottak) - soraiban a késõbbi Kerozinos Axellel és a leendõ Desperado-s Zsoltival - a verseny egyik nagy esélyesének számított. Mondanom sem kell, hogy a "gépzene" képviseletében induló Tornádó együttes a Kerozinos Mosquitóval és a Desperado-s Zoy!-al soraiban nem sok eséllyel vehette fel a versenyt a rock zenészekbõl álló zsûri elõtt. Aki látta az akkori versengést, nem hitte volna, hogy 7 év múlva más felállásban sokkal nagyobb sikerekre lesznek képesek ezek a fiúk.

1998 – 2000

Eltelt 7 év. A Kerozin elõbb ébredt. Mosquitó és Axel összállt, malackodtak egy nagyot, és a közönség egyértelmû reakciója dá, dá, dá volt.


Zsolti és Zoy! irigykedve figyelték barátaik sikerét. Valami hasonlóra vágytak volna Õk is: a közönség elismerésére, nagy slágerekre. Axel és Mosquito is érezte ezt és segítettek a srácoknak. Megszületett a név egy régi nagy kedvenc film címébõl: Desperado. Így minden összevágott. Vidám temperamentumos srácok és egy idõközben hozzájuk csatlakozó tüzes hölgy, Meli. 1998 nyarán , egy 4 számos demo CD-t készítettek. Meli fantasztikus szervezõi készségének köszönhetõen szinte azonnal elkezdtek koncertezni, és a rádiók is mûsorukra tûzték az elsõ számokat. A Desperado végig koncertezte az ország keleti féltekét, de a Dunántúlról is napról-napra több meghívás érkezett!

A zenekar idõközben megtalálta végleges arculatát, és az új énekesnõ, Betti személyében ütõképes hangra lelt. Meli távozott a csapatból, így lett háromtagú a Desperado: Betti-ének, Zsolti-ének, rap, és Zoy!-szöveg, énekdallamok. Elkészült az Aranyhal címû szám, ami áttörést hozott az együttes életében. A BMG-Ariola lemezszerzõdést kínált a Desperado-nak. Megjelent az Aranyhal címû maxi és a hozzá tartozó videoklip, amelynek forgatása sem volt egyszerû. Az Adria egy kis szigetére ment a stáb és nem mindennapi körülmények között forgatott. 10 méterrel a víz alatt életveszélyben, de mégis meglepõ bátorsággal lubickoltak a sellõlányok. Egy szikla ormán állt Zoy! mint Poszeidon, Zsolti pedig a gonosz kalóz kapitány szerepében alakított nagyot.
A videoklip forgatása után stúdióba vonult az együttes, hogy elkészítse elsõ nagylemezét. Az elõzetes tervek szerint 11 saját szám került volna az albumra, ám egy váratlan baleset meghiúsította az elképzelést. A Kerozin és a Desperado egy közös koncertre indult éppen, amikor a Kerozin autója Hajdúsámson határában az árokba borult. Az autóban tartózkodott a Desperado énekesnõje Betti is, aki súlyos szegycsonttörést és csigolyarepedést szenvedett. A gyógyulás hosszú heteket vett igénybe, így a koncepciót át kellett alakítani.

Végül 9 saját számmal és egy Mosquito remix-szel, valamint egy Ger-Man, Dj Scaty nevével fémjelzett Megamix-szel lett teljes az album. A csúszás miatt csak november elején látott napvilágot a nagylemez, - melynek címe: Kívánhatsz bármit - majd röviddel ezt követte az együttes második maxija, amely két lassú számot tartalmaz, Bújj hozzám és a Szomorú alkalom címmel. Az utóbbiból - amely egy szép karácsonyi lassú dal - videoklip is készült. A forgatás a Vajdahunyad várában, a Dunaparton, valamint a kis földalatti egyik megállójában történt és mindössze egy napot vett igénybe.

2001

A karácsonyi dal után az együttes tavaszra újabb maxit készített el, a már közkedvelt Akarom Õt! címû számból. Természetesen a videoklip is készült hozzá. A maxi és a klip május elején látott napvilágot! Az Akarom Õt! beváltotta a hozzá fûzött reményeket. Hétrõl-hétre sûrûsödtek a fellépések, a meghívások! A klipet sem kellett sokáig vadászni a zenei csatornákon! Rengeteg emlékezetes fellépés, több Road Show, szabadtéri buli és néhány nagy fesztivál, valamint a 2001.-es Ifjúsági Atlétikai Világbajnokság nyitó és záró ünnepségén való részvétel után a csapat elérkezettnek látta az idõt egy újabb dal bemutatására.

2002


Így 2002 februárjában egy következõ -sorban a 4.- maxi Cd-t és videót jelentetett meg az együttes, melynek címe, Tanár Úr! A dal a Kívánhatsz bármit címû nagylemezen is megtalálható. A Desperado vallja, hogy csak akkor tud fenn maradni egy együttes hosszútávon, ha alkalmazkodni tud az adott kor zenei igényéhez, sõt elõremutató és egyedi dolgokat is tud produkálni. Az igazán jó csapat nem egy lemezes. A Desperado is hosszútávra gondolkodik. Remélik a közönség is így akarja majd.

Nyáron megjelent, már a II. album elohírnökeként a Gyere és álmodj! címu dal és a hozzá készített videoklip, melyet a közönség és a médiák is nagy szeretettel fogadtak! November 1.-én megjelent a Desperado II. albuma, Gyere és álmodj! címmel. A nagy érdeklodésre jellemzo, hogy már karácsonyra aranylemez lett! Ezzel egy idoben, az elso Kívánhatsz bármit címu album is bearanyozódott !!!

2003


Nyár elején egy újabb dallal jelentkezett az együttes, a Rajtad múlik címuvel, melyhez szintén klipet is forgattak. Ezzel a dallal a platina státusz közelébe értek, ami remélhetoleg már csak hetek kérdése!
Novemberben megjelent a Gyere és álmodj! címu második nagylemezrol, a harmadik kimásolt maxi, az Ég veled! , mely egy lírai, lassú dal! Zsolti és Zoy! ötlete alapján készült a dal videoklipje, mely az elso, amit filmre forgatott a Desperado.
Még Karácsony elott átvehette a csapat, a „Gyere és álmodj!” címu, második albuma után járó Platinalemezt !

2004


Augusztus elején megjelent a „Csak egy perc…” című legújabb Desperado maxi lemez. Az új dal, az októberben napvilágra kerülő, azonos című 3. nagylemez előfutára. Természetesen klip is készült a szerzeményhez, melyet egy pesti háztetőn forgattak, és igen színesre, látványosra sikeredett.

A harmadik album - „Csak egy perc…” - októberi megjelenése, a legádázabb kétkedőket is meggyőzte arról, hogy van keresnivalója a csapatnak a popzene hazai világában.

2005


Márciusban készült el, az „Add nekem az álmod!” című kislemez, melyhez a már jól bevált filmes stábbal alkották meg a klipet is. A forgatás, két Budapesti helyszínen zajlott: a kisfilm buli része a Spoon hajón, ami egy abszolút exkluzív hely a Duna pesti oldalán, a hálószoba-jelenetek pedig a Hotel Budapest, a "Körszálló" elnöki lakosztályában.

Májustól elindult a Desperado Zenekar élő koncert körútja! Elérkezettnek látták az időt, hogy a Desperado dalokat élő hangszeres kísérettel is bemutassák a nagyközönségnek. Betti - ének, Zsolti – vokál, gitárok, és Zoy! – akusztikus gitár, három zenészbarátjuk társaságában lép a koncert színpadokra.

Nyár közepén, a trió „Csak egy perc…” című nagylemeze is bearanyozódott, így már 3 aranylemezzel büszkélkedhet a Desperado! (Valamint egy platinával!)

Augusztusban elkészült a Desperado új weblapja. Rengeteg újdonság és naprakész, friss információn kívül, egy Magyarországon egyedülálló kezdeményezéssel, egy online web-tv elindításával is színesítik a site-ukat! Itt találhatók koncert összeállítások és videohírek is.

Október 1-én, egy újabb lírai dal látott napvilágot maxi formájában, a „Fáj” című. A 3. album megjelenésekor a csapat weblapján egy szavazóoldalt indítottak, ahol a látogatók belehallgathattak az új lemez dalaiba, és szavazhattak a nekik legjobban tetszőre. A kiértékelést követően, ez volt az a dal, amire a legtöbb szavazat érkezett.
Betti, Zsolti és Zoy! bízott a rajongók „szimatában”, és az elkészült videóval együtt – mely Zsolti forgatókönyv ötletén alapul – ismét egy nagyon sikeres dallal sikerült megörvendeztetni Őket!

2006.


Februárban „Szabad vagy” címmel jelent meg legújabb kislemezük, mely a 3. album utolsó kimásolt dala. A középtempós szerzeményt, az elmúlt évben az élő koncerteken tesztelte a zenekar, és a közönség reakciója egyértelmű volt.
Az album talán legakusztikusabb dalát, a trió régóta szerette volna bemutatni a rádiókon keresztül is a nagyérdeműnek, és nagyon bíznak benne, hogy méltó lezárása ez a „Csak egy perc…” című nagylemeznek.